A PROGRAMRÓL

A NARCONON NEMZETKÖZI
DROGREHABILITÁCIÓS PROGRAMJA

A Narconon egy igen hatékony, drogokat nem alkalmazó drogelvonó, méregtelenítő és rehabilitációs program, amely az L. Ron Hubbard által kifejlesztett technikákat alkalmazza.

A Narconon világméretű hálózata a Narconon Arrowheadből indul. Ez a legnagyobb ilyen bentlakásos létesítmény, amely egyben képzési központként is szolgál drogrehabilitációs szakemberek és önkéntesek számára.

Ez a 2001-ben alapított központ az USA Oklahoma államában, az Eufaula-tó partján, egy 17 hektáros, erdős területen található. Szcientológusok segítettek finanszírozni a Narconon Arrowhead létrehozását, ahol már több ezren részesültek képzésben és rehabilitációban. Nemcsak az USA-ból, hanem eddig már 20 másik országból érkeztek szakemberek, hogy részt vegyenek a gyakornokságon.

Az Akkreditációs és Rehabilitációs Létesítmények Bizottsága (CARF) – a kormányhivatalok és biztosítók által is elismert független értékelő szervezet – a létesítmény megnyitása óta akkreditálta az arrowheadi Narconon programot. A CARF értékelései szerint egy standard eredményméréshez viszonyítva a program „kimenetelét tekintve messze magasabb szintű”. Hasonló európai tanulmányok ugyanerre a következtetésre jutottak.

A NARCONON
eddig
40
EZER
drogost
REHABILITÁLT

A világszerte létező Narconon rehabilitációs létesítmények olyan környezetben helyezkednek el, amelyben a személy a nyilvánosságtól elvonulva biztonságban végezheti a programot, hogy leküzdje a függőségeit, és újjáépítse az életét. Mind az 50 központ az összes Narconon-szolgáltatást nyújtja. A Narconon addikciós és rehabilitációs program lezáróinak több mint 70%-a drogmentes és alkoholmentes marad.

A program a kezdetektől fogva az L. Ron Hubbard által megfigyelt alapelveken alapul: az egyén alapvetően jó, felelős a saját állapotáért, és bárki javítani tudja az állapotát, ha működőképes módszert kap erre.

A drogfüggőség leküzdésének ez a működőképes módja az Arizonai Állami Börtönben indult, amikor William Benitez, aki drogokkal kapcsolatos bűntények miatt 15 éves büntetését töltötte, felfedezte L. Ron Hubbard Szcientológia: A gondolkodás alapjai című könyvét. Benitez felismerte, hogy a könyvben megtalálta az eszközöket, amelyekkel megszabadulhat a drogozástól, amely 13 éves kora óta csapdában tartotta. Engedélyt kért a börtön vezetőitől, hogy elindíthasson egy drogrehabilitációs programot a létesítményen belül. Az engedélyt 1966. február 19-én meg is kapta, és 20 rabtársa részvételével elindított egy próbaprogramot.

L. Ron Hubbard támogatásával Benitez ezután bevezetett egy hivatalos Narconon programot a börtönben. Önkéntesen addig maradt a börtönben, amíg a programot teljesen be nem vezették, szabadulása után Kaliforniába költözött, és megnyitotta az első bentlakásos Narconon-központot. L. Ron Hubbard és más szcientológusok további támogatásával a Narconon tovább terjeszkedett, és mára a világ kimagasló drogrehabilitációs programja lett.

A Narconon program az indulásától fogva a drogrehabilitáció helyettesítő szerek nélküli megközelítését pártolta. A korai program azonban nem foglalkozott közvetlenül az elvonással.

L. Ron Hubbard további kutatást folytatott annak megállapítására, hogy hogyan lehet biztonságosan és minimális kellemetlenséggel átsegíteni a függőket az elvonás viszontagságain, így 1973-ra drogmentes elvonási eljárásmódok jöttek létre. A meghatározott mennyiségben adagolt vitaminok és ásványianyag-kiegészítők, amelyeket speciális technikák kísérnek, enyhítik az elvonás által okozott testi-lelki nehézségeket. Ma a Narconon program eljárásmódok egész sorát tartalmazza, amelyekkel gyors és viszonylag fájdalommentes elvonást biztosít, majd a méregtelenítés következik a Narconon Új élet méregtelenítő programon. Miután a tanuló megszabadult a testi sóvárgástól, életjobbító tanfolyamokra iratkozik be, amelyek ismeretekkel látják el ahhoz, hogy drogok nélkül sikeres tudjon lenni az életben. A tanfolyamok képessé teszik az egyént arra, hogy felelősséget vállaljon a múltbeli kihágásaiért, visszanyerje az önbecsülését, és megtanulja azonosítani azokat az embereket a környezetében, akik a drogozás újrakezdésére késztethetik.

Cursos de Perícias na Vida incluem:

a NARCONON
ARROWHEADBE
az egész USA-ból és
20
másik országból
érkeznek képzésre
drogrehabilitációs
specialisták

Az Egyszer fent, egyszer lent tanfolyam megadja a tanulónak azt a képességet, hogy képes legyen felismerni és kezelni a környezetében azokat a tényezőket, amelyek miatt ismét a szerekhez nyúlna. A tanuló új stabilitásra tesz szert a káros befolyásokkal szemben, és megtanulja, hogy hogyan tud építő szándékú barátokat és társakat választani.

A Személyes értékek és tisztesség tanfolyam a tanulót személyes etikára, őszinteségre és tisztességre oktatja. A személy itt megtanulja, hogy mit jelent felelősséget vállalni a vétségekért, és ezzel megszabadítja magát a múltban elkövetett helytelen cselekedetek ártalmas hatásaitól.

A létezés állapotai tanfolyam megtanítja a tanulónak, hogyan alkalmazza bizonyos lépések egymásra épülő sorozatát, amellyel javulást érhet el bármilyen tevékenységben, vállalkozásban és kapcsolatban. Ezzel a technológiával a tanuló képes visszanyerni azt a képességét, hogy maga döntsön az életéről, és egy jobb, értékesebb élet felé haladó útvonalat tud kijelölni magának.